|
|
A Kalkon Kft. rövid története
A cég történetének összefoglalásához, a kezdetekhez kell visszanyúlni. A Kalkon Kft., a Budapesti Erőmű Rt.,
továbbiakban BE Rt., hasonló szakterületéből nőtte ki magát.
1995-ben a szinte csak elektronikával és villamos szabályozással foglalkozó Folyamatellenőrzési Osztály egy mérnöke,
név szerint Barka Zoltán felvetette, hogy be kellene vezetni a cégszintű állapotvizsgálatot a BE Rt. erőműveiben.
Ezt a felvetést el is fogadta az akkori vezetés, mi több támogatta is, -többek között az akkori osztály vezetője,
Baranyi József, aki most a Kelenföldi Erőmű igazgatója-, és egy bérelt Brüel & Kjaer 2526-os analizátorral megkezdődött
a rezgésdiagnosztikai munka.
A kezdeti fenntartások ellenére a kételkedők is kezdték elfogadni az új technikát, hiszen több hibaelfogást tudott demonstrálni,
az akkor még kétfős diagnosztikai csapat. A Folyamatellenőrzési Osztályból, talán a kezdeti sikerek hatására is egy, komplex
kontrol szervezeti egységet hoztak létre, melynek neve Üzemellenőrzési Osztály lett. Itt, a BE Rt. -s állapotvizsgálat ötletemberét,
Barka Zoltánt kiemelve létrehozták az Energetikai Részleget, mely összefogta a széttagozódott, de már az erőművekben jelenlévő
állapotvizsgálati technikákat.
A folyamatos fejlesztések eredménye a zajdiagnosztika, a füstgázemissziós és az ultrahangos vizsgálatok bevezetése lett. A technikai
háttér fejlődése a személyi állomány mennyiségi és minőségi fejlesztését kívánta, így két frissdiplomás gépészmérnök, valamint az erőmű
több területéről érkező szakemberek kerültek az osztályra, akik a később létrehozott Kalkon Kft. gerincét alkotják. 1999-re beszerzésre
került egy nagyobb teljesítményű analizátor, melynek segítségével kialakult egy összefogott, több technikát magában foglaló diagnosztikai
csoport, amely már az erőművek főbb berendezéseinek jövőkép kialakításából is ki tudta venni a részét.
Ez nagy segítség volt a folyamatosan modernizálódó berendezéspark kialakításában, valamint az elavult berendezések felújításában, és a
leállítandó gépek kiválasztásában. Az Energetika így már nem csak a gépek, berendezések eseti hibadiagnosztikáját végezte, hanem egy
komplex ellenőrző, beavatkozó, minősítő és szakértő csoporttá vált.
A műszerpark fejlesztése mindig követte a technológiát, így került beszerzésre egy hőkamera, valamint a villanymotor-monitor rendszer is.
Mivel a BE Rt. a műszaki diagnosztikát, a technika fejlődésével folyamatosan fejlesztette, szakembereit képezte, már korábban is felmerült
a diagnosztikai terület más piacokon való megméretése, de erre az akkori működési modell nem adott lehetőséget.
A 2001-ben történt tulajdonosváltás az erőműben is új szemléletet hozott, valamint közeledett az energiaszektor liberalizációja is.
A Budapesti Erőmű Rt., igazodván az energiapiac új kihívásaihoz, a műszaki jellegű szolgáltatásokat a társaságon kívülről akarta megvenni,
ennek szellemében, szolgáltató szakterületek kiszervezése történt 2003-ban.
A karbantartást segítő, ellenőrző, valamint a berendezések jövőképét tervező állapotvizsgálattal, diagnosztikával foglalkozó szervezeti egység
unkatársainak is így az anyatársaságon kívül kellett működnie.
Az BE Rt. minden segítséget megadva bábáskodott a cégalapításnál, valamint többéves szerződést kötve a Kalkon Kft.-vel, megalapozta annak felállását.
Cégünknek a piacra történő belépésével egyel több azon kevés szakcégek száma, melyek nagy szakmai tapasztalattal, biztos műszaki háttérrel rendelkeznek.
Társaságunk dinamikusan fejlődik, szakmai és technikai adottságaink folyamatos javítására törekszünk, azért, hogy megrendelőink minden műszaki
feltételének, illetve a szakmai kihívásoknak meg tudjunk felelni.
|